Tagsági nyilatkozat
Jelen belépési nyilatkozat elfogadásával ezúton kérem a Testnevelési és Harcművészeti Országos Rend Sport Egyesület (székhely: 1116 Budapest, Nándorfejérvári út 40., bírósági bejegyzés szám: 01-02-0016331) (a továbbiakban mint Egyesület) elnökségét, hogy az Egyesület rendes tagjává szíveskedjen fogadni.
- Felelősségvállalási nyilatkozat
Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy nyilatkozatomat saját érdekemben tettem, elolvastam, valamint az abban foglaltakat maradéktalanul megértettem és elfogadom.
Kijelentem, hogy egészségi állapotomban bekövetkezett változásokról tájékoztatom edzőmet, hogy ő ennek fényében módosíthassa a személyre szabott terhelést (csoportos óráink és személyi edzés esetén).
Edzőmet mindennemű felelősség alól felmentem. Ez arra az esetre is kiterjed, amennyiben az edzések során olyan problémák merülnének fel, amelyek oka, hogy egészségügyi állapotomra vonatkozó információkat hallgattam el, tartottam vissza, a kórelőzményi lapon elmulasztottam feltüntetni, vagy adataimat pontatlanul adtam meg; illetve amennyiben az edzői utasítások nem követéséből bármilyen jellegű károm, sérülésem, vagy egészségügyi elváltozásom keletkezik.
Továbbá tudomásul veszem, hogy az eszközöket saját felelősségemre használom, bármilyen sérülés esetén az edzőmet, a THOR SE-t, illetve annak személyzetét semminemű felelősség nem terheli.
Kijelentem, hogy az Egyesület alapszabályát ismerem, annak céljaival egyetért, tagsági jogokat tudomásul veszem, valamint a tagsági kötelezettségeket magamra nézve kötelezőnek elfogadom.
- Adatvédelmi nyilatkozat
Egyesület tagjainak személyes adatait tiszteletben tartjuk, bizalmasan kezeljük; azokat semmilyen üzleti- vagy magánérdekeltségű csoporttal nem osztjuk meg, adatbázisunkból azok nem kerülnek ki.
Hozzájárulok továbbá az edzői állapotfelmérésen való részvételhez.