Csoportos edzések

BEAVATÁS

Kezdő edzés

Ezt a bevezető kurzust azok számára hoztuk létre, akik az eszközeink használatában kevés jártassággal bírnak. Célunk az erőfejlesztés, a testtudat, koordináció és a kondíció javítása. A résztvevők két hónap alatt elsajátítják az eszközök biztonságos használatát.

Mindezt változatosan, a fokozatosság elve alapján, sok ismétléssel és gyakorlással, kontrollált felmérésekkel valósítjuk meg. A Beavatást éppen ezért nem csak teljesen kezdőknek javasoljuk, teljesítése a közösség minden tagjának ajánlott.

ATHLETIC BODY

Középhaladó edzés

A “Beavatás” programban megtanult ismeretek bővítése, ismétlése. Az atléta ekkor már ismeri az alapgyakorlatokat, biztonságosan használja a terem eszközeinek többségét, akár önállóan is. Ezt a tudást mélyítjük el ebben a kurzusban, amely az előző óratípus meghosszabbítása, messzemenően arra épül.

Ebben a haladóbb programban a cél egy erős, atletikus test kialakítása. A Beavatáson átesett atlétáknak ugyanúgy ajánljuk, mint azoknak, akik gyors eredményeket, teljesítménynövekedést szeretnének, mindezt változatosan és biztonságosan, egy jól felépített program keretei között.

UST

Haladó edzés

Itt a hangsúly a kondicionáláson, az erő-állóképesség fejlesztésén van. Az eszközök biztonságos használata és a megfelelően elsajátított gyakorlatok elengedhetetlenek az itt lévő intervallum- vagy köredzések, illetve egyéb komplex feladatok elvégzéséhez.

Ez messzemenően fokozza az anyagcserét, megdolgozza a kardiovaszkuláris rendszert és az oxigénfelvevő rendszert. Azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat.

Ne várj sokáig, csatlakozz hozzánk!

Jelenleg nincs induló kezdő kurzusunk, azonban van lehetőséged bekapcsolódni a haladó csoportokba.

Ehhez először részt kell venned egy állapotfelmérésen (mobilitás vizsgálat), melyet követően személyi edzés keretében készítünk fel arra, hogy be tudj csatlakozni a haladók közé (természetesen a feladatok nehézségét mindenki számára egyénileg skálázzuk).

Amennyiben szívesen kipróbálnád edzéseinket, úgy töltsd ki adataidat, majd kattints az “Elküldés” gombra.
Ezt követően hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot.

Reméljük mielőbb csapatunk tagjaként üdvözölhetünk. 🙂

Jelentkezz abba a csoportunkba, mely leginkább illik edzettségi szintedhez!

Itt találsz minket!

Hiszünk abban, hogy mindenki számára létezik az a mozgásforma, amiben igazán képes megtalálni önmagát és ami által úgy lesz képes csúcsformába kerülni, hogy közben hihetetlenül jól is érzi magát. A funkcionális edzés világán keresztül szeretnénk megkönnyíteni, egészségesebbé és színesebbé tenni a mindennapjaidat.

Kövess minket!

Kapcsolat

Címeink:

Budapest, XI. kerület
Nádorfejérvári út 40. (Újbuda)

Budapest, XIII. kerület
Csavargyár utca 2. (Angyalföld)

Telefonszám:

+36305448577

Email:

info@functionalstrength.hu

©2019 - FunctionalStrength.hu