A Thorban ritkán szünetel a munka, nálunk mindig akad program bőven: Egyik népszerű új kezdeményezésünk egészen speciális: 24 órán keresztüli edzés. Ha van nemes kihívás a szervezet részére, akkor ez bizony annak minősül. A szervezővel, vagyis velem történt beszélgetést olvashatjátok itt a sikeres kihívásról.

Mi adta az ötletet?

A challenge 24 ötlete az idén pattant ki a fejemből. Ebben az évben több olyan megmérettetésen is részt vettem (Kinizsi 100 és Spartan Race Ultra Beast), melyek teljesítési ideje igencsak hosszú. Ezek nem feltétlenül versenyek, persze van a végén eredmény, de leginkább saját magad legyőzéséről és a komfortzónád határainak elég komoly átlépéséről szól.

Mi a különlegessége, azt leszámítva persze, hogy jól hangzik, hogy 24 órán keresztül sportol valaki?

A Spartan Training táborok alkalmával is nagyon sokat dolgoznak a részt vevők, és elfáradnak rendesen egy-egy nap végére. Viszont itt a feladatok nagy részét a közösség részeként, bár legtöbbször egyedül viszik véghez. Az egymás elszántságából és teljesíteni vágyásából nyert motiváció itt is fontos tényező, viszont egy teljes nap sok idő. Így jutottam arra a döntésre, hogy négy fős csapatokban kelljen végigcsinálni a kihívást, így bíztam abban, hogy a tagok egymás felé történő motiválása és bíztatása segít majd átlépni a mentális és fizikai holtpontokat. Ez így is lett.

Hogyan építetted fel az eseményt?

A huszonnégy órában, huszonnégy feladattal kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. Természetesen próbáltam úgy összeállítani a gyakorlatsorokat, hogy legyen ideje valamennyit pihenni a jelenlévőknek, ezért egyéni, partner és team feladatsorok is kerültek terítékre, alkalmat adva itt-ott egy rövidebb pihenésre.

Sikeresnek bizonyult a kihívás?

Magam sem számított ilyen szép létszámra, 39 emberrel startoltunk. Sajnos az egyik csapatból előző nap lesérült valaki, így nekik külön le a kalappal, amiért hárman is nekivágtak és sikerrel is vették az akadályt. Jó volt látni ennyi embert, amint egy célért küzdve hajtják végre sorra a kijelölt ismétléseket, köröket. Azt gondolom egy jó hangulatot és légkört sikerült megteremteni, bár kétség kívül voltak nehezebb időszakok is, ahol a fáradtság kiült a társaságra, de tartották egymásban a lelket. Sokat segített az egymás közötti kommunikáció és a zene is, például éjjel a 80-as és 90-es évek slágereire új erőre kaptak az emberek.

Nagyon elfáradtak a résztvevők?

Úgy vélem, összességében egy jó, ugyanakkor embert próbáló napot zártunk. A visszajelzések is pozitívak, és persze az első alkalomról lévén szó minden építő jellegű észrevétel jól jön. Már azon gondolkodom, hogyan lehetne finom hangolni a következőre. Mert jövőre ugyancsak szeretném megszervezni, és nem csak a 24 órásat, hanem két kistestvérét is 12 és 6 órában. Így ki-ki kiválaszthatja majd, hogy melyiken szeretné kipróbálni magát. Aki pedig mindháromnak nekivágna, ott teljes lehet majd a kollekció… Ezzel kapcsolatban figyeljétek a híreket, bővebb részletekkel később jelentkezünk majd.

Örülünk, hogy kedvező fogadtatásra került az esemény!

Szeretném még egyszer megköszönni minden csapatnak a részvételt és gratulálni, amiért helyt álltak! Büszke vagyok a saját tanítványaimra és örülök annak, hogy számos remek új sportembert ismerhettem meg.

Ha Te is kipróbálnád magad, kövess minket továbbra is és nemsokára megteheted!

Hiszünk abban, hogy mindenki számára létezik az a mozgásforma, amiben igazán képes megtalálni önmagát és ami által úgy lesz képes csúcsformába kerülni, hogy közben hihetetlenül jól is érzi magát. A funkcionális edzés világán keresztül szeretnénk megkönnyíteni, egészségesebbé és színesebbé tenni a mindennapjaidat.

Kövess minket!

Kapcsolat

Címeink:

Budapest, XI. kerület
Nádorfejérvári út 40. (Újbuda)

Budapest, XIII. kerület
Csavargyár utca 2. (Angyalföld)

Budaörs,
Repülőtér út 2/A.

Telefonszám:

+36305448577

Email:

info@functionalstrength.hu

©2019 - FunctionalStrength.hu

Made by: