Az út a cél, avagy hogyan futottam meg a 2018-as szezont

Balázs megkért, hogy írjak arról, hogy hogyan jutottam oda, hogy idén lefutottam életem első maratonját, és hogy hogyan volt összeegyeztethető a felkészülés a Thoros edzéseimmel, és én örömmel osztom meg veletek a tapasztalataimat.

Ne rohanjunk annyira előre:

Család – munka – szabadidő (esetünkben leginkább sport) egyensúly, egy nagyon törékeny, és nehezen megtalálható/megtartható állapot, amivel mindannyian küzdünk.

Két kisgyermek (2 és 4) apukájaként, egy cég vezetése mellett, én is rengeteget küzdök ezzel, részben a Thor-al való kapcsolatom is ennek az egyensúlynak a megtartása miatt kezdődött bő 3 évvel ezelőtt, még 2015. májusában.

Kiskorom óta folyamatosan sportoltam, így természetes volt számomra, hogy felnőtt, munkába járó emberként is a sport jelentette az elsődleges eszközt a fáradt gőz „lecsapolására”. Ezt a lecsapolást, azonban tipikusan olyan sportokkal oldottam meg, amelyek alkalmanként sok időt (egész napot a hétvégéből, vagy egész délutánt a hétköznapból) igényeltek, úgy is, mint sziklamászás, MTB, túrázás.

Munkával töltött életem előrehaladásával, ahogy egyre nagyobb felelősséget kellett vállalnom, egyre nehezebben tudtam megoldani, hogy megfelelő mennyiségű időt szakítsak ki ezekre a sportokra, aztán első fiam megszületése után tetőződött ez az állapot, és gyakorlatilag alig jutott időm sportolásra, ami a fizikai állapotomon rohamos romlásán is kezdett látszani (aputest!).

Így aztán 2015-ben megszületett a döntés: olyan sport kell, amit kellő hatékonysággal (értsd rövid idő alatt) el tudok végezni, és a napi rutinomba is be tudok illeszteni úgy, hogy a családdal minél több időt töltsek (értsd délután nem lehet). A döntés után egyenes út vezetett a cégemtől 2 perc sétára lévő Thorba, ahol mindezt (sőt sokkal többet) egyben megkaptam, hiszen az edzés bő 1 órája alatt kellően elfáradok, és mivel tudok hajnalban járni, így praktikusan addig sportolok, amíg a család és minden normális ember alszik. A 6:30-6:45 kezdésnek lett még egy előnye, mégpedig az, hogy rájöttem, hogy ha ilyenkor autózok be az agglomerációból, akkor 12 perc alatt bent vagyok, míg ha 8:30-9:00 járok, akkor jó 45 percet a kocsiban töltök. Így rögtön találtam szabad fél órát a napomban.

Szóval elkezdődött a Thorral közös történetem, amivel nagyon elégedett voltam, hiszen egyértelműen észlelhető volt, hogy folyamatosan erősebb, gyorsabb, fittebb lettem.

Szerencsém volt, mert jelenlegi edzőmnél, Szentes Balázsnál (akihez mióta edzősködik folyamatosan megszakítás nélkül járok), úgy érzem, hogy szakértő kezek közé kerültem, és a napi edzések mellett, egy a közösség összekovácsolásába is igen nagy energiákat rakó bajtársat ismerhettem meg.

A Thoros edzések mellett próbáltam a sport tevékenységeimet a családdal is összehangolni, így lett szokásunk, hogy a korábban nagyon szeretett túrázást, már táska helyett a gyerekekkel a hátunkon végeztük, így úgy tudtunk minőségi, időt együtt tölteni, hogy közben a szabadban (sőt, az erdőben!!) sportoltunk.

És jött a futás:

Két éve télen kezdtem el érezni, hogy jók ezek a funkcionális edzések, de a régebbi állóképességi sportok alatti érzések is hiányoznak. MTB persze nem jöhetett szóba, mert ahhoz, hogy azzal „kicsináljam magam” alsó hangon 2 óra kell. Futni mindig is utáltam, de feleségem régóta futott és győzködött, hogy próbáljam ki, no meg a hatékonyság miatt is gondoltam, hogy tegyünk egy próbát. Kezdetben összesen nem tudtam lefutni 3km-t séta nélkül, de a kitartásom meghálálta magát, és a távok, melyeket le tudtam futni, folyamatosan nőttek, és a futás közben az arcomon tükröződő fájdalom is fokozatosan csapott át mosolyba.

Persze a Thoros edzéseket nem akartam elengedni, de a futással jól meg is fértek, így H,Sz,P Thor, K,Cs futás, hétvégén meg pihenés, kirándulás lett a heti rutin.

Mivel a futást tudtam hajnalban végezni, így a fent leírt előnyöket is meg tudtam őrizni. (aludni, meg ugye úgyis minek).

Annyira belelendültem a futásba, hogy a futkározás megkezdését követő picit több mint fél év után ott találtam magam egy félmaraton startvonalánál mellettem a feleségemmel. Baromi jó volt! Korábban sok MTB versenyen vettem részt, és nem is gondoltam, hogy a versenydrukk ennyire hiányzott, amíg megint nem versenyeztem, beütött, az „ebből akarom még” érzés.

Rakd meg:

Elérkezett a 2018-as év, és kitűztem a (reális, és ambiciózus) célokat:

  1. Maraton lefutása (sikerült)
  2. Spartan Race trifecta (ebből végül 3 lett)
  3. Kinizsi 100 teljesítés (ennek lecsúsztam a nevezéséről L )

Hát ambiciózus volt, de hát azok a jó célok, amelyekért keményen meg kell dolgozni.

A munkához persze idő kell, és itt bevallom kicsit elcsúszott a fent említett munka – család – sport egyensúly, hiszen egy idő után kevés volt a heti 5 hajnal a szükséges edzések teljesítésére, és az alvásból se tudtam/akartam többet elvenni. De nagy mázlim van, mert olyan partner van mellettem, akivel az edzések durvulásakor meg tudtam beszélni, hogy most kicsit több „alone time”-ra van szükségem, és nem utolsó sorban hétvégente néha még el is kísért a futásaimra. Úgy gondolom, hogy ha az ember ilyen célokat tűz ki maga elé, akkor a rengeteg befektetett munka mellett legalább olyan fontos, hogy legyen egy biztonságos, támogató háttér, mert ha ez nincs, akkor az ember nem a céljaira, hanem a nehézségekre fog fókuszálni. (Szeretlek Eli <3)

Persze a Thor-os edzéseket mindenképp meg akartam tartani, és úgy érzem, nagyon sokat járultak hozzá a céljaim (különösen a SR-ek) teljesítéséhez. Ugyanakkor a maratoni felkészülésem utolsó 3 hónapjában a heti 3 funkcionális edzést Balázzsal egyeztetve visszavettem 2-re, és mivel a többi edzésem igen csak láb túlsúlyosak voltak, a guggolást is kivettem a tervből. Szerencsémre Balázs maximálisan partner volt a terv átalakításában, és mindig tudtam hozzá fordulni kérdéseimmel, elképzeléseimmel.

Így a heti rutinomba befért 2 Thoros edzés, és 3-4 futóedzés, a végén már heti 45-55km futással.

Szép szezon volt:

Összességében szép szezont sikerült zárnom 10 Spartan Race-szel, amiből 2 weekend trifekta, és egy 4:27-es maratonnal, mindezt úgy, hogy mivel a funkcionális edzést se hagytam abba, ezért a futóknál látható felsőtest összeesést is sikerült elkerülnöm.

Többször éreztem a szezon alatt, hogy hagyom az egészet a francba, és hogy soha többet nem fogok futni, de valahogy mindig sikerült megtalálnom a szépséget a futásban, főleg a terepfutásban, és úgy érzem, hogy rengeteget kaptam ettől az évtől, amiért nem lehetek elég hálás azoknak, akik segítettek a céljaim elérésében.

Kell egy cél:

Nagyjából 1 hónap telt el a maraton óta, és múlt héttől újra 3x járok edzeni a Thorba. Nagyon jó újra tépni a súlyokat, és az elkövetkező hónapokban biztos, hogy ez kerül előtérbe. Meg persze a család, hiszen a sport mellett erre is igaz, hogy az ember annyit tud kapni, amennyit beletesz.

Tervezgetem persze a jövő évet, de az biztos, hogy kevesebb, de nagy kihívást jelentő versenyeket fogok teljesíteni. A lista most épp valahogy így néz ki: Kinizsi 100, SR Ultra, HH, HH12.

Hiszünk abban, hogy mindenki számára létezik az a mozgásforma, amiben igazán képes megtalálni önmagát és ami által úgy lesz képes csúcsformába kerülni, hogy közben hihetetlenül jól is érzi magát. A funkcionális edzés világán keresztül szeretnénk megkönnyíteni, egészségesebbé és színesebbé tenni a mindennapjaidat.

Kövess minket!

Kapcsolat

Címeink:

Budapest, XI. kerület
Nádorfejérvári út 40. (Újbuda)

Budapest, XIII. kerület
Csavargyár utca 2. (Angyalföld)

Telefonszám:

+36305448577

Email:

info@functionalstrength.hu

©2019 - FunctionalStrength.hu